Azok az első alkalmak

Az első lépések, az első szavak, az első szerelem, az első csók és az a bizonyos első…
Mindenből van első. És az első általában nem tökéletes, sőt… Sokat készülünk rá, álmodozunk, elképzeljük, aztán persze tökre nem olyan lesz. Vagy legalábbis az első nem… És ez így rendben van.
Izgulás, kapkodás, bénázás a köbön. De idővel jobb lesz.

A marketing is számtalan első alkalmat tartogat – akkor is, ha magadnak készíted, akkor is, ha szakértővel, vagy ügynökséggel dolgozol együtt.  Az első hírlevél kiküldés, az első hirdetés, az első összetettebb kampány, az ügynökségnek adott első brief.  Nézzük meg, mitől lesznek ezek az első alkalmak elviselhetőbbek, jobbak, eredményesebbek.

0. lépés

Kezdd el!

Fontos, hogy tudatosítsd magadban – NEM ÚSZHATOD MEG AZ ELSŐT, csak maximum halogathatod. Mindenkinek volt első – azoknak is, akik mára már szuper profik, vagy legalább is annak tűnnek. Ha az első lépést nem teszed meg, akkor sosem fogsz eljutni oda, hogy a most még rémisztő feladatok egyszerű rutinná válnak. Halogatás helyett vágj bele azonnal.

1. lépés

Készülj fel!

A felkészültség magabiztosságot ad. Hála a jó égnek sokan előttünk már remek dolgokat találtak ki, így nem nekünk kell feltalálnunk a langyos vizet… Használd ezeket bátran. A interneten végtelen mennyiségű tudás érhető el. Bármilyen téren is akarod megtenni az első lépést járj után, tájékozód, és készítsd fel magad.

 

2. lépés

Bátran használj mankót

A gyerekek is az első lépéseknél kapaszkodnak, úgy kapaszkodnak a szüleik kezébe, mintha az életük múlna rajtuk. Te is tudsz marketing mankókat használni – fogató könyvek, check listák. Használj előre elkészítettet, vagy készítsd sajátot – a lényeg, hogy könnyítsd meg a saját dolgod.  

 

3. lépés

Teszteld gyakorlatban

Ha írsz egy szöveget, vagy készítesz egy grafikát mutasd meg másoknak.

Ahhoz, hogy megtaláld a számodra legjobban működő marketing eszközöket az egyik legjobb módszer a tesztelés. A marketing elméleti síkon mindig csak elméleti vevőket, elméleti profitot fog hozni – vagyis semmit.  Tesztelj!

4. lépés

Értékelj!

Ezt szeretném egy kicsit bővebben kifejteni. Ne aggódj így sem lesz túl hosszú.

Mit is értünk az értékelés alatt!

ü  Először is dicsérd meg magad, hogy megtetted az első lépést. Mert ez igen is nagy dolog.

ü  Másodszor – fogalmazd meg a sikert. Tűzz ki pontos és reális célokat.

ü  Harmadszor – értékeld azt, amit csináltál:
Így tervezted? Erre számítottál? Mit csinálnál máshogy?

ü  Fejlődj – változtasd meg, ami nem volt tökéletes és próbáld újra, meg újra meg újra

 

Megpróbálni és elbukni menő – a gyerekek sem úgy jönnek a világra, hogy folyékonyan beszélnek és megbotlás nélkül sétálnak – de a végén mégis megy nekik. Hidd el neked kevesebb idő és buktató árán is sikerülni fog. A félresikerült próbálkozásokból pedig többet tanulsz, mint bármilyen elméletből.

Segítséget kérni menő – nem vagy a marketing szakértője? Na és? A szakmádban jó vagy, és ha van valaki, aki marketingben viszont jobb nálad, akkor kérj tőle segítséget. Segítséget kérni menőbb, mint kukán hallgatni, és küzdeni az elemekkel. A legrosszabb mégis:

Nem csinálni semmi és várni a változást

Nem az a lényeg, hogy az első tökéletes legyen. Finomítani, tökéletesíteni ráérsz, csak kezdd el.

 

Legyél menő – tedd meg az első lépést!

1 thought on “Azok az első alkalmak”

Comments are closed.